1
Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Az ég tetejéről tündérországra.
Fölösleges dolog sütnie oly nagyon
A tündéreknek úgy is nagy melege vagyon.
A mai napon János vitézt bizony kipenderították,
Tündéreknek királyává hadvezérüket választották.
De Iluska kedvese nagy-nagy szívásától
Bizony nem lépett vissza kiérdemelt posztjából.
János vitéz majd szétrobbant a dühtől
S a szemére egy nagy könny gördül.
A dühtől bíz szétrobbant a csökevényes agya
S szép, szerető Iluskáját kettéhasítottana.
Tündérek elvitték őt egy nagy börtönbe,
S az egyik ezt monda: „na itt dögölj meg!”
János vitézt kínozta a keserves bú,
Ordított, mint egy félholt marabú.
Már majdnem tíz perce ült a börtönbe’
Mikor egy cellatársa ekképp szólítá meg:
„Figyelj ide, kedves, jószívű barátom,
Ha kiszöktetsz, életem kezedbe ajánlom!”
János vitéz nagy gyötrelmére
Hogy ellenezte volna szegényke:
„Van egy ötletem, cimborám, barátom,
Kirágjuk magunkat ezen a rácson!”
Mert hogy a rácsok, na miből voltak,
Szemsugarából a tündérleányoknak.
Át is rágták magukat belőle,
Jancsi új barátja ezt kérdezte tőle:
„Hogy hívnak téged, kedves barátom?”
Mondom, ilyesmit beszél dumázott.
Erre Jancsi megszeppenve, de
Egy kicsit parasztosan elkezdte:
„Az én nevem János vitéz őkegyelme,
Tündérország volt boldog fejedelme.
De téged hogy hívnak,
Barátom, jó cimbora?”
„Az én nevem Ernő,”…
Jancsi közbevágott: „Ernő!
Jönnek az őrök! Fussunk!”
S futottak, mint a kenguk.
Átvágtak, a pusztán, a tavon,
Átvágtak még tökön, babon.
Három óra múlva lerázták az őröket,
A napsugár sütötte izzadt, büdös testöket.
2
Mentek, mentek, mendegéltek,
Elérték a tengert, ott megpihentétek.
De ekkor Ernőnek eszébe jutott:
„Hogy hagyjuk el a tengerpartot?”
Jancsi gondolkodott keservesen ríva,
De észbe kapott: Meg van még a sípja!
Abban a minutumban belefújt a sípba,
S jött egy óriás döcögve, vagy futva.
Bizony az óriás nem volt már a régi,
Alig tudott egy nagyon picit élni.
„Átvinné’ minket a tengeren?”
Egy kicsit parasztosan, de kérdezte.
Erre az óriás ezt felelte:
„Uram, az nem megy nekem!”
Erre, Jancsi Ernőre nézve
Röhögve estek neki fejszével.
Egy óra múlva elő állt a csónak,
Óriásszívből, fával tartósítva.
Miközben szelték a nagy Óperenciás tengeröket,
Fogyasztották csónakjaik finomabb részeiöket.
Az égen sirályok hada
Libasorban sorakozottana.
De ekkor a fejük fölött a sirályok
Tündér tatárokká változánok.
Jancsi kivette fejszéjét a nagy piros zsákjából,
S neki dobta a tündéreknek középpontjához.
Leszelte minden tündér pattanásos fejét,
Már megint győzött Jancsi, ez a szemét.
De a fejszéje belesett az Óperenciás tengerbe,
Jancsi elkezdte: „Iluska! Hogy dögölj meg!”
Jancsi beugrott a vízbe fejszéjéért
De mit látott: Egy szörny nagy fejét.
Elővette kardját, s levágta a mi szörnyünk magas, kövér, kék fejét.
Én már nem is számolom, hogy már hányszor győzött ez a szemét.
Felúszott egyedül a tetőre, a tóra,
S fel húzta magát az óriás hajóra.
Elmesélte Ernőnek a kalandot,
S a hajóból egy darabot zabbantott.
Mikor a hajó már nagyon fogyatkozott
Végre látták a túlpartról a napot.
3
Látták a halászt, (már őszen)
Amint egy kígyó szorította bőszen.
De ez nem volt egy pinduri vipera.
Hogy mi volt? Hát egy anakonda!
Az anakonda felmászott a hajóra,
S Jancsi barátját lekapkodta róla.
Már majdnem megemésztette,
Mikor Jancsi felé rohant. (Fenyegetve.)
Átszúrta a hasát és így megölte.
Ernő, a barátja hullott ki belőle.
De sajnos túl erőset vágottana,
Így Ernő barátját felkaszaboltana.
De most, valami még imbolyog.
A mi kígyónk még mozog!
Jancsi csökevényes eszével
Neki rontott fejszével.
A kígyó még szenvedett,
De végre valahára elvérzett.
De sajnos a halászt érte a csapás,
Utolsó szava ez volt: „Szabotázs!”
Jancsi már nem csak egy turista,
Mivel a kígyót is kinyírta.
De az olvasó most ezt gondolja:
Ez barát, vagy szadista?
János vitéznek egy gondolat jutott agyába:
„Elmegyek megint Franciaországba!
Ott majd királyként élek,
Nem úgy, mint éppen…”
4
Mikor már Franciaország közepén jára
A mi Jánosunknak kinőtt a szakálla.
De mivel a várhoz már nincs sok hátra
Gondolta, ott majd megborotválkozának.
El is ért a vár kapujához,
És ott egy őr ütött a vállához.
„Ki vagy te, pornép, és mit akarsz?
Bejövetelt biztos nem kapsz!
A bejövetelt nagy tettel ki kell érdemelni,
Ez a királyunk háza, te szerencsétlen senki!”
„Ha nem tudnád János vitéz az én nevem,
Már világot járok sok-sok évezredeke.
Ha nagy tett kell, na itt van:
Néhány ezer törököt likvidáltam.”
„János vitéz? De hisz az lehetetlen!
Ő már elhúzott évezredeke!”
„Elhúzott, de most itt van,
Értesz? Te büdös szadista!”
„Nem hiszek neked,
Te csóró utcagyerek!”
Jánosunkat az őr úgy felharagította,
Hogy UFO méretű fejét lemészárolta.
Az olvasónak a döntésben már könnyű a dolga:
A mi János vitézünk egy őrült hülye szadista.
János vitéz kardjával kaput vág a falba,
Így az előtte álló új király fejét szétszabdalja.
A kastélyban mindenkit őrülten, kegyetlenül lemészárolt
J. V. - a falon a kaszabolásból csak egy ilyen írást hagyott.
Mire a hold erősen duzzadt a sok sugártól
János már messze járt a Francia határtól.
Reggel, mikor felkelni látta a napot
Nem látott mást, csak egy kis boltot.
5
Jancsi ezt gondolta: „Benézek a boltba!”
S vágtatott, mint ha lett volna jobb dolga.
A csodaszép boltot egy csúf boltos rondítá meg,
S a mi János vitézünket fennhangon így szólítá meg:
„Ki vagy te, és mi kell,
Te buta, s sötét Alien?”
„A nevem János vitéz”…
S a boltos kardot ránt elé.
„Ha te vagy az a vitéz, aki mindenkit lekaszabolt,
Akkor jódolgodban távozz, mert fej nélkül távozol!”
S azzal János vitéz a nagy fejszéjét előveszi,
És annak segítségével riválisa fejét leveszi.
Utána beloholt az üzletbe,
S nagy pofáját megtömte.
De ekkor mit lát:
Újabb tündérek hadát.
A tündérek felvitték őt az égbe,
És őt bilincsbe téve,
Csak vitték, vitték, vitték
A tündérek tágas börtönébe.
Hát szegény János,
Ez már csont világos,
Ott volt, ahol elindult
A dühtől majdnem szétpirult.
De a tündérek kardját nem kobozták el,
Így a kaszabolásban sem akadályozták meg.
Megölt minden e országit,
Csak egyet nem: Egy kis tündérfit.
János a fejszéjével utána indulá meg,
De a kis tündérfi így szólítá meg:
„Ne bánts engem, volt őkegyelme,
Még lehetek a segítségedre!”
„Na és hogy lehetsz, te ifjú fűrágó?”
Kérdezte János, megint csak spontánból.
„Ha megkímélsz átmész a tengeren,
Tíz perc alatt, uram, fejedelem.”
János kicsit habozott, de beleegyezett:
„Na vigyél át, te fenegyerek!”
A gyerek dinamitot dobott a tóba,
Ettől egész tündérország szétrobbant.
János repült tíz egész percet,
Utána sebesen földre érkezett.
De nem látta a nap sugarát:
Vámpírok földjén találta magát.
6
János vitéz mire észre kapott,
Látta hogy egy robogó robogott.
Leszállt róla egy maszkos csóka,
S Jancsihoz e szavakat mondta:
„Én vagyok penge, a vámpírölő jenki,
A jövőből jöttem vámpírokat ölni.
Örülnék, ha segítenél nekem,
Segítségedet jól megfizetem.”
János gondolkodott egy jó fél napot,
De a végén ezt mondta: „Benne vagyok!”
Egy óra alatt még ettek, teáztak,
Utána mentek, be a vámpír országba.
Öltek vámpírt, feketét, barnát,
Pirosat, kékes narancssárgát.
Mire a földre leszállt az éjszaka
E birtokon csak egy vérszívó maradt.
De e vérszívó nem volt akárki,
Hanem ki volt? Találd ki.
Ő volt a vámpírok királya
A sötétség rémes bestiája.
Jancsi megfogta új, ezüst fejszéjét,
S levágta a bestia nagy fejét.
Csak hogy nem volt akár milyen feje,
A szörnyű rém újranöveszthette.
Jancsi újra megpróbálta,
De a folyamat fordult visszájára.
Csak hogy a vámpír feje megcsökkent,
Egyre kisebb, lett az bíz szent!
Még két vágás kellett a vámpírnak,
Mire a feje örökre leszakadt.
Jancsi kapott a fejéhez,
S utána így szólt Pengéhez:
„Penge, most már kell a pénz,
Négyszáz Ft nem lesz kevés!”
„Nincs nekem Ft-m, de dollárom van,
Abból pedig kétezret is kapsz.
Jánost elöntötte a méreg,
S visított, mint egy idióta stréber.
Letépte Penge nagy fejét,
És meglátta: Vámpírföldről kiért.
7
De milyen ország jött vámpírföld utána
Hát a csúf varangyos békák sötét országa.
Az őrző béka lép János vitéz elébe,
S ezeket tömi a szép nagy fejébe:
„Én vagyok a békák őrzője,
Ez így van már egy fél éve.
A bejárás nem ingyenes oda
Ezer Ft háromnegyed ora.”
János vitéznek nem volt jobb dolga,
Na mit csinált? Hát lekaszabolta.
Erre jött a békák egész nagy országa,
E szavakat mondta e népnek királya:
„Megölted a legjobb békámat!
Szét is vágom a mocskos tokádat!
Semmi haszna erőlködni.
Fiúk! Azonnal megölni!”
János vitéz baltáját előránta
Úgy támadt a csúf békának.
Mikor a főbékát lekaszabolta
Az országból maradt: egy tócsa.
Az őrök még támadtak neki,
Kellett neki békucit lefejezni!
S dobócsillagját eldobálta,
Békafejek zúdultak hajára.
Már csak kétszáz béka maradt,
A mi Jánosunk a földre lehasalt.
Kardját előrántá, s ráteszi a hasára,
Utána felszúrja tíz béka nyakába.
A földről felállt, habozott,
Kezébe kis kardokat kapott.
S belerohan a békák hadába,
Az utolsó békát lemészárolána.
Jánosunk már itt unta a banánt.
És ebből az országból kijárt.
S a kelő hajnal első sugára
Ránézet szép kutya országra.
8
Ott kutyusok csontot lopnak
Boltjából a kutyaleányoknak.
Mikor a csontból jó sokat loptak,
Bezabálják, és megint csak lopnak.
Ott a kutyák a fák közé bújván
Végzik el a kis és nagy dolgát.
De egyszer egy testes skót kutya
Jancsi felé fordul, és ezt mondja:
„Te ember nem vagy isten teremtménye,
Ezért a mi országunkban pusztulnod kéne!
Nem fog neked csöppet sem fájni,
Csak csontjaid lopjuk egyesével ki.
Finom vacsorát főzünk belőled,
Majd ha még élsz, akkor mehetsz.
Kitalálom. A neved vitéz Jancsi,
De most ez mindegy: Elkapni!”
János vitéz megfogja szablyáját,
S fejestül levágja főkutya haját.
S ekkor veszi észre a kisöreg:
Többi kutya morogva közeleg.
János vitéz felemeli ijesztő kardját,
Hogy kimarja vele a korcsok agyát.
De ekkor mit lát a napon:
A gyerek kit életben hagyon.
János vitéz kardját fordította meg,
Erre a gyerek így szólította meg:
„Megölted az egész nagy családomat!
Egyesével húzom ki mind a tíz fogadat!”
S Jancsira ráuszít száz sárkányt,
De Jancsi mindet jól félbevágán.
Utána a kis tündérfi következett,
Egy Mp. múlva már nem volt feje.
Így járt a többi kis korcs kutya,
Jancsi mindegyik szétkaszabolta.
Utána ki ment ebből a rút országból (is)
S látván: Egyszarvúföld messze már nincs.
9
Ment egy napot arra,
Megérkezett a hatarra.
Ott egy unikornis fogadta nagy kedvvel:
„Hová lesz a séta, te nagyon rút ember?”
„Be a földre te paripa,
Most engedj be azonnal!”
„Nem úgy van az, te senki,
Itt sok vámot kell fizetni!”
„Én vámot nem fizetek, te bunkó hólyag,
És most engedj be, mert felkaszabollak!”
„Te engem, te szerencsétlen senki?”
Röhögött a ló, abba nem bírta hagyni.
És János vitéz erre mi jót tett?
Egy újabb állatot lefejezett.
Be is ment szép nagy ezüst unikornis földre,
De ott nem volt más, csak egy unikornis dőre.
„Te meg mit csinálsz itt?”
Kérdezte, s majdnem rítt.
De válasz nem jött,
Az unikornis eltönt.
S erre alig jó tíz percre
Előtte állt a pacik serege.
Levágta az összes egyszarvú szarvát,
Erre viszont szétrobbant az ország.
Mindenki meghót, kivéve őt,
Nem ölhetik meg a főszereplőt!
Már repült már jó húsz perce,
Érkezésekor tenger állt előtte.
10
János vitéz gondolta, belefúj a sípba,
De egy óriást megölt! Ez nagy probléma!
De a hatalma óriások nagyon félnek tőle,
Belefúj, majd meglátja mi lesz belőle.
Belefújt, s jött egy magas óriás,
A legnagyobb, neve: Góliát.
S buzogányával Jánosra csapott,
De ellene még az se hatott.
Mivel hogy kardjával szétvágta,
Utána ráugrott Góliát nyakába,
Lesuhintotta fejét éles kardjával,
Végül hajót gyártott szablyával.
János vitéz ráment a hajóra,
Utána indult is a habokba.
Ment már egy jó fél napot,
És akkor rémmel találkozott.
De ez a rém nem volt akármilyen.
Sárkánykígyó volt, de még milyen!
Tudott szólni János vitézhez,
Ekképpen szólítaná meg:
„Te megölted testvéremet tündérországban,
Ettől nekem extra súlyos kígyó görcsöm van!
Először letépem a csúf kis fejedet,
Utána jön, hogy egyben lenyellek!”
De Jánosunk most nem volt egy rest,
Sárkánykígyó fejére egy nagyot nyest.
Utána János, aki nem lomha,
Kígyópofát azonnal feldarabolta.
Az óriáshajó megint fogyatkozott,
Egy sziget jött, de nem lát napot.
Mivel kietlen vidék ez,
A sarkkör bizonyám ez.
11
Az Északi fény csillogott szépen,
Mint a csillagok a nagy kék égen.
Jánosnak eszébe jutott: Mit tett,
De ezen egész nap csak nevetett.
A hó most fújt extra vadul,
János is nagyon bevadult.
És akkor egy csodás sarki farkas
Megszólítja, mint egy téli matrac:
„János, megölted kutya barátom,
Ezért most kitöretem a nyakadat!”
Mert hogy ki is volt ez az alak,
Farkasok királya, neve: Moszat.
S akkor elő állt az ijesztő bakó,
Rohant János, mint egy süsü faló.
De a farkasok utolérték,
S a bakóhoz kisérték.
Vitték János vitézt lefejezni,
De jött a nagy behemót Yeti.
Taposta a farkasokat,
Ütötte a barkasokat.
Elvitte Jánost otthonába,
Szűkös, hideg barlangjába.
Ketrecbe zárta a tökfejt,
S ekképp szólítaná meg:
„Ismerlek téged a híred nagy,
Óriáskirály bátyámat kinyírtad.
Komolyan nagyon megsértettél vele,
Ezért most kezeimmel végzek veled.”
De akkor János: Előrántja kardját,
S lesuhintja vele hegyiember nyakát.
Utána kirohan a barlangból,
De ott sorfal van farkasból.
Elsuhintja kardját, repülnek a fejek,
De a fő ordasba beletört a fegyver.
Védekezett kézzel, de ezt nem akarta,
Moszat farkas neki fél kezét leharapta.
És ekkor, maradék kezével
Kitépi beleit, csak egyesével.
Utána pedig vonyít, nyivákol,
Így rohan ki a fagy országból.
12
Bár a hideg után hangzik furán,
János vitéz megy sivatag partján.
A nap süt nagy-nagy némán,
A főhős ballag a Saharán.
A napnak megy a forrása,
János a délibábokat látta.
Egy tavat lát, s beleugrik,
Bőre pedig nagyon fel forrik.
Nem is délibáb, amit látott,
Egy tó az, Saharában állott.
De János vitéz csak most látta,
Egy teve is beúszott tavába.
Elővette kardját, hogy lefejezze,
De a teve ekképp szólítaná meg:
„Nem bánts, kedves barátom,
Jótettedet még meghálálom!”
„Nem bántalak, te nyálkás,
De tettemet most háláld!”
„És mi lenne kérése, uram?
A házam, vagy a lovam?”
„Nem ezek nem kellenek nekem,
Csak visszakapni akarom fél kezem!”
„Nehéz kérés uram, de teljesítem,
Tudok egy helyet, ahol visszanőhet:
Ha átmegy a nagy dzsungelen,
Utána a nagy szikla tengeren,
Át rajzfilmföldön, s csoki &növény hegyen,
X földön, az űrhajóban teljesítik kérését ember!”
„Merre van a nagy dzsungel?”
„Balra, jobbra s egyenesen!”
János már majdnem indult útnak,
De előbb Tevit lekaszabolta.
13
János vitéz nagy dzsungelben jára,
Hogy a kelő hajnal rásütött arcára.
Gyönyörűséges dolog, amit ekkor látott,
Meg is állt, hogy körülnézze a világot.
Moszkitók szálltak arcára,
Őket kardjával szétvágta.
Így jártak a tukánok,
Lajhárok papagájok.
Irtotta az őserdőt, éles fejszével,
Megfogta kardját, maradék kezével.
De ekkor egy bennszülött ugrik nyakába,
S valahogy ilyenformán meg szólítja:
„Tudom ki vagy: a tömeggyilkos János vitéz,
Mindenhol pusztulás, amerre csak mész!
Ennek a törzsemben nem örülnek,
Ezért most rád kell, hogy lőjek.”
Megfogta fúvócsövét, s Jánosra célozta,
De János vitéz kezéből bunkón kikapta.
Utána rálő vele, a bennszülöttre,
Ő pedig holtan esik össze tőle.
Jő az utolsó tukán, lajhár, marabu,
Jánosunk helyzete rosszul alakul.
A csővel lövi őket meg vitéz János,
S ezt mondja: „Használtam, megtartom!”
Már kiirtotta az egész dzsungelt,
De még nem hagyta el a földet.
Ott volt nagy sziklatenger kapuja,
De azt a kaput őrizte millió csoda.
Az első kaput őrizte zsugori,
Jánosunktól eztet követeli:
„A belépés ide nem ingyenes,
Ezer Forint kevés nem lesz!”
És mit csinált János, a szadista?
A zsugorit azonnal kettéhasítja.
Jánosunk, ez a kegyetlen,
Már a 100. embert felezte.
14
A második csoda egy oroszlán volt.
Jancsi szétvágta, de már kettő volt.
Már kettő oroszlán támadt az agyára,
Felgyújtotta őket, s nevetett a világra.
A harmadik csoda, na mi volt?
Egy kerítés, húszezer volt.
De János messziről vizet öntött rája,
Az felrobbant, s ment tovább utána.
A negyedik csoda egy pupák volt,
A neve Nyúlfog, extra vicces volt.
János már majdnem elakadt,
De a pupák nyelve leszakadt.
Így János vitéz ment az ötödik csodához,
Egy nagyon hosszú labirintus barlangjához,
Egy esztendő, mire kijutott belőle,
A barlang lekötötte évekre.
A hatodik csoda (már megint) egy sárkány volt,
Akit a hős, szadista, gyilkos, János felkaszabolt.
De volt ott sárkány, még egy,
János felvágta, aztán pleccs!
A hetedik csoda volt majdnem az utolsó,
Mivel tizenkét rémes csoda volt a bruttó.
Ez egy rohadt, büdös narancshéj volt,
Amit János úgyszintén feldarabolt.
Most a nyolcadik csoda jött,
Egy negyvenegy kilós ökör.
Az ökör Jánosunknak rontott,
De János őt felvágta a fronton.
A kilencedik csoda:
Nagy varjúk hada.
János vitéz lenyelte varjúk hadát
Úgy, mint Iluska a ribizlis tortát.
A tizedik csoda egy boksz meccs kenguruval,
Aki hétszerte erősebb volt, s ugrált is nagyban.
De János vitéz szabálytalankodott,
S nyakán halálos nyomot hagyott.
Tizenegyedik csoda: Egy háromfejű kutya,
A becses grófi vezetékneve: Gróf Bolyhosak.
János egyesével vágta le fejeit,
S úgyszintén így a nagy kezeit.
Az utolsó csoda, na mi volt?
Egy elektro sas, 200000 volt.
Jancsi feldobott neki egy pohár vizet,
A sas kidöglött, Jancsi meg nevetett.
Már csak egy dolgot kellet tenni,
Az arany, és réz lakatot feltörni,
Jancsi előtt kitárult a kövek világa,
Kőszikla tenger sivár országa.
15
Ott ősemberek kőcsokrot fonnak,
Szemsugarából az ősleányoknak.
Mikor a kőcsokrot jó hosszúra fonták,
A szomszéd kőházának nekidobják.
János be akart menni a városba,
De két testes barlanglakó megállította:
„Ide te idegen ember be nem mehetsz,
A belépés tiltott parancsolta a tizedes!
Nem jöhet be semmilyen idegen
Mióta ezt parancsolta a tizedes,
Már fél tizedes őkegyelme,
János vitéz idegen emberre.
De János kinyírta őket,
S a férfi ruhájába belebújt,
Csak úgy hányta a kőket,
S egy kürt a fejébe belefújt.
„Nem láttalak még erre idegen!”
„Mert erre csak tegnap költöztem!”
„Akkor igazolnod kell magad!”
Jánost megfogta, s bezárazta.
„János vitéz! A vérteszteden kiderült,
Hogy embereket öltél, és ez nagy bűn!
Rajta van a brutális öléseid listája,
Megölted a két őrt: Apádat, s Anyádat.”
16
És ekkor János vitéznek eleredt a könnye sója,
Ezzel az ügyes tervvel rácsát megolvasztotta.
A faluban megölt minden barlanglakót,
Kivéve egyet: Az óriás gévétrettyót.
János vitéz fúvócsövét előrántja,
S belelövi gévétrettyó lábába.
Miután a nagy embert meglőtte.
Gévétrettyó óriás holtan esik össze.
De ekkor: Támadnak a dínók.
Valamint az óriási borzkígyók.
Triceratopsok, Spotocorousok,
Archeopterixek, Saurusok.
János mindet egybe felsuhintana,
De a nagytekivel meggyűlt a baja.
Mivel az keresztbe lenyelte,
De beléből valaki kiszedte.
Hogy ki volt az, azt nem tudom,
De hogy rosszember, azt gondolom.
Mert Jánost csak egy szadista szabadíthatta ki,
Ki más lenne ilyen idióta, féleszű trampli?
Mindegy, János megy tovább,
És ott egy vénséget is lát.
De a vénség megszólítja:
„Kis unokám!”„Nagyapa?”
Mert a kövön ülő vén jogász,
Jancsi nagyapja, ki is lenne más.
Jancsit nagyapja öleli meg,
Utána meg így szólítja meg:
„Szeretlek Gábor, kis unokám,
Véletlenül hagytalak kukoricán.”
„Nagyi, engem Jánosnak kereszteltek!”
„De neked Gábor a neved!”
Azzal a nagyapját leszúrta,
A nagyapja meghalt sikítva.
Felkapta egy Pterodactylka,
S rajzfilmföldön ledobta.
17
Rajzfilm földön nem csak rajzok vannak,
Hanem képregény s filmhősök is laknak.
Ott lakik Tapsi hapsi, és még sokan mások,
Rex felügyelő, Moser, Brandtner, a barátok.
De akkor a pókember Jánosnak támad,
De János szétvágja hálóját, a fának vágja.
Sok figura így jár, még Rex is,
Többek között Mex is.
Szétvágta rajzfilmházaikat
A szép rajzfilmszobrokat.
A rajzfilmvirágokat,
Rajzfilmfigurákat.
X-menek nekitámadnak,
De ő kardjával közéjük csap.
Utána felrobbantja az országot,
És jön Adam, a Minotaurus.
Majdnem eltaposta Jánost,
De ő levágta a lábát,
Így ölte a sáros
A szerencsétlen párát.
Kiirtotta az összes mesehőst,
Filmfigurát, Képregényhőst.
De akkor a levegőből jöttek a pupákok.
Ahogy elnézem, csöppet sem puhányok.
Hukli Jánost meglökte,
Pussz is ezt tette.
Sztár is úgy szintén,
Na meg Horror is idén.
De János mindet megölte,
Egyesével széttörte.
Mágussal volt kegyetlen,
Mert lenyelte őt egyben.
János vitéz tovább ment,
A nap végre lement.
S a borzalom következett:
A csoki &növény hegy.
18
Most János a csokihegy részen ballag,
A növény részig még menni kell.
S nem is hallja
Hogy csokik követelnek.
„Elmondom hangosan! Ide nem jöhetsz be,
Mert veszélyes vagy ránk: Akár megehetsz!”
S amint ezt kimondta,
János őt befalta.
Nyolc méteres csoki őrök elvitték őt,
Egy tárgyalásra, mely így kezdődött:
„Meg etted a királyunkat!”
„Ő maga mondta!”
S ekkor egy tanú bevallja:
„Tényleg a csokirály mondta.
Bár biztosan tudom: véletlenül!”
S a szemére egy könny gördül.
Erre a bíró nem mondhatott mást:
„Kártérítést adunk neki, nem mást.”
S János mindenkit megrohamozott,
A csokikból kedvére falatozott.
Ott még cukor is volt,
János abból is zabolt.
Mindent felfalt ez a buta csacsi,
Utána pedig hányni kellett neki.
19
Eljutott a növény részhez,
Ahol növények nőttek szépen.
De egy növény beszélni tudott,
S Jánoshoz ily szavakat mondott:
„Kiirtottad rokonaim a dzsungelben,
Legjobb lesz, ha szépen megöllek.
Én a növények királya vagyok,
Növényekhez nem tűrök erőszakot.”
Megszorította Jánost,
S megszúrta a szemét.
Ez a virág gonosz:
Kiszúrta a szemét.
János kinyírt minden növényt,
Elpusztult minden gyökér.
De végre, a boldog nap sugára,
Rásütött az x-földi határra.
20
Jánosunk X-földön bukdácsolt,
Köhögött, és nagyon kopácsolt.
És akkor mit lát, mit hall?
Ez egy repülőcsészealj.
Elkezdett oda döcögni,
Ott meg nem állott köhögni,
De egyszer elvarázsolódott.
Az űrhajóba teleportálódott.
Ott egy nagy fejű E. T. mondja neki:
Oda adok neked egy lábat, s szemet,
Ha teljesíted a kis apró kérésemet.
S több s kellett neki: Igent mondott neki.
Fél perc múlva visszanőtt a kéz, a láb,
S János kiált: „Áldjon az isten, UFO bá!
„Én nem vagyok UFO csak ET,
De a kérésem akarom mondani:
Pusztítsd el a bolygót, Adunk bombát,
Mi sajnos nem tudjuk a gyenge pontját!
Ha elpusztítod, mi elmegyünk világgá,
S megteszünk egy tört részen királlyá!”
Az űrhajó felszállt a földről,
S Jancsi kérdezte Et-től:
„Te szabadítottál ki a vadállatból?”
„Igen, de dobd a bombát, mert mind itt halunk!”
János dobta a bombát az ózonlyukra,
S Et-t keresztben gyilkosan átszúrta.
A mai napig János vitéz őkegyelme
Kisbolygójának boldog fejedelme.
Vége!
(Írta:Szőlőcukor)
AJÁNLOM AZ OLDALT
